2011 augusztus 31, szerda

A bosszúállók, Loki és Nick Fury

Mint tudjuk, a főgonosza a The Avengers (A bosszúállók) című filmnek Thor testvére lesz, Loki. Négy új koncepciórajz érkezett, az egyiken a gonosz, a másikon a bosszúálló csapat látható, a harmadikon is ők, a negyediken pedig a S.H.I.E.L.D. igazgatója, Nick Fury (bár a kisebb képeken ismét feltűnnek a bosszúállók). Valamint ha már új poszter, készítettem egy mozis plakátot a második csoportos képből, melyen a hősök láthatók.

2012. május 4-én (hazai premier: 2012. április 26.) debütál Amerikában, evvel a szereplőgárdával: Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Chris Evans, Jeremy Renner, Mark Ruffalo, Scarlett Johansson, Clark Gregg, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Tom Hiddleston és Stellan Skarsgård. A rendező és egyben az író, vagyis Joss Whedon már a film forgatásának a végénél jár.

Tovább»

2011 augusztus 31, szerda

The Double trailer

Hamarosan érkezik a The Double nevű thriller, melynek rendezői székében Michael Brandt ült, valamint a forgatókönyvet is ő írta Derek Haaszal együtt. Idén ősszel, szeptember 23-án érkezik Amerikában, tehát 3 hét múlva pénteken.

Íme a szereplők listája: Richard Gere, Topher Grace, Stana Katic, Stephen Moyer, Martin Sheen és Odette Annable.

2011 augusztus 31, szerda

400 bejegyzés 2 hónap alatt!

Még nem volt ilyen bejegyzés, de ilyen is kellett már. Eddig csakis képek, ismertetők, videók érkeztek, a lapról nem esett sok szó. Pontosan július 1-jén indult, ma pedig a nyár és a szünet utolsó napja van, augusztus 31. Összesen 400 db bejegyzés született ez idő alatt. Ez már a 401, de az első, ami a bloggal kapcsolatos.

2011 augusztus 31, szerda

Közeli Superman fotók

Zajlik még mindig a Man of Steel forgatása Planoban, Illinoisban, erről hoztam képeket. Henry Cavill vehető szemügyre, amint ultramodern Superman jelmezében mászkál. Ezek az első közeli képek a 2013. június 14-én érkező Acélemberről. Ő talán az eddigi legizmosabb Superman, s ő is hasonlít kissé Christopher Reevere, mint ahogy Brandon Routh is hasonlított, aki a 2006-as Superman visszatérben (Superman Returns) hősködött. Szóval én azt mondom, tökéletes választás volt Henry Cavill.

Zack Snyder rendezi ezt az akció, valamint kalandfilmet, s íme a szereplőgárda: Henry Cavill, Amy Adams, Diane Lane, Kevin Costner, Michael Shannon, Antje Traue, Russell Crowe, Julia Ormond, Christopher Meloni, Harry Lennix és Laurence Fishburne.

Tovább»

2011 augusztus 31, szerda

Underworld: Awakening - A hivatalos oldal

Jöjjön most az Underworld: Awakening (Underworld 4: Új hajnal) című film hivatalos honlapjának legújabb képe, melyen Kate Beckinsale (Selene) látható. A film premierének dátuma kiderült, 2012. január 20-án lesz az első vetítése Amerikában. IDE kattintva csekkolhatjátok a weboldalt.

2011 augusztus 31, szerda

Bezöldül a Blu-ray is!

A Warner Home Video jelentette be, hogy október 14-én érkezik a Green Lantern (Zöld Lámpás) című film Blu-ray és Blu-ray 3D, valamint DVD változatban is. A lemezeken nagyon sok extrát találhatunk majd. Csekkoljátok a Blu-ray borítóját, mely elég korrekt. Jól néz ki. Nálunk a film augusztus 11-én debütált, a DVD és a Blu-ray megjelenésének dátuma pedig csak Amerikára igaz.

Bár én a filmet még nem láttam, de jó pár rajongó és kritikus szerint is gyatrára sikeredett a film, melynek már dolgoznak is a második részén. Vélemény érkezik róla, ha majd megnéztem.

2011 augusztus 30, kedd

Apollo 18 trailer

A The Weinstein Company dobta fel a netre az Apollo 18 című film első trailerét, mely 2011. szeptember 2-án debütál a mozikban.

2011 augusztus 30, kedd

Újabb Hajnalhasadás kép

Jöjjön egy vadonatúj fotó a The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 1 (Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész) című filmből, melyen Kristen Stewart (Bella Swan), Billy Burke (Charlie Swan) és Sarah Clarke (Renée Dwyer), vagyis Bella, az apja és az anyja látható.

2011 augusztus 29, hétfő

Castle: 4. 01 - Rise - Promó

Meghoztam a Castle 4. évadának 1. részének a promó videóját, mely a Rise címet viseli. Érdemes rápillantani.

2011 augusztus 29, hétfő

Az éhezők viadalának első teasere

Jöjjön a késő délutáni, kora esti órákban a The Hunger Games (Az éhezők viadala) című filmnek az első teaser trailere. Korábban kaptunk már casting híreket és képeket is, most azonban videó érkezett. Az amerikai premier 2012. március 23-án lesz, itthon pedig egy nappal hamarabb, azaz március 22-én. A teaser a 2011 Video Music Awardson került bemutatásra.

2011 augusztus 29, hétfő

The Secret Circle: 1.01 - Pilot - Hivatalos epizódismertető

IGAZ TÖRTÉNETÉT MUTATJA BE KEVIN WILLIAMSON EGY TITKOS BARÁTI TÁRSASÁGNAK, AKIK HIHETETLEN ERŐVEL BÍRNAK - Cassie Blake (Britt Robertson; Derült égből család) világa a feje tetejére áll, mikor édesanyja meghal egy fura balesetben, s kénytelen nagymamájához, Janehez (Ashley Crow; Hősök) költözni, aki egy kisvárosban, Chance Harborban lakik, Washingtonban. Miközben Cassie próbálja összerakni életének szétesett darabjait, hamar összebarátkozik egy Diana Meade (Shelley Henig; Ármány és szenvecély) nevű lánnyal, aki egyébként az osztálytársa lett, s bemutatja Fayenek (Phoebe Tonkin; H2O: Egy vízcsepp elég), valamint a szárnysegédének, Melissanak (Jessica Parker Kennedy; 50/50, Smallville) és egy fiúnak, Nicknek (Louis Hunter; Out of the Blue). A dolgok bonyolódnak, mikor Cassie találkozik Adammel (Thomas Dekker; A terminátor: Sarah Connor krónikái), aki egyébként Diana fiúja, de Cassie valami nagyon erőset kezd el érezni Adam iránt. Cassie találkozik a városban anyja gyerekkori barátjával, Dawn Chamberlainnel (Natasha Henstridge; Species), aki az iskola igazgatója, valamint Faye édesanyjával, s ekkor elkezd Cassie csodálkozni, miért nem beszélt soha az anyja a szülővárosáról. Amikor fura és veszélyes dolgok kezdenek el történni, Cassie új barátai elmondják a lánynak, hogy mikre is képesek ők - mind boszorkányok és Cassie érkezésével lett teljes a kör. Azonban sötét erők is uralkodnak a városban, aminek birtoklója: Diana apja (Gale Harold: Született feleségek), akinek sötét terve van a kört illetően. Liz Friedlander rendezte az epizódot, s Andrew Miller írta (#101).

2011 augusztus 29, hétfő

Poszterek (1): The Secret Circle

Két hét múlva jön a The Secret Circle, a The CW egyik vadiúj sorozata. IDE kattintva megtekinthetitek a csoportos fotót nagyobb méretben. Mindegyik sorozatához készít ilyen jellegű (csoportos) képeket.

2011 augusztus 29, hétfő

True Blood: 4.11 - Soul of Fire - Promó

Bizony, elérkeztünk ma virradóra a True Blood 4. évadának 10. részéhez. Még nem láttam, viszont elhoztam a 4.11 - Soul of Fire előzetesét. Két hét múlva befejeződik ez a szezon, de jövő nyáron jön az ötödik.

2011 augusztus 28, vasárnap

Újabb Twilight-paródia a láthatáron?

A Vámpíros film (Vampires Suck) után újabb Twilight-paródia a láthatáron: Craig Moss (The 41-Year-Old Virgin Who Knocked Up Sarah Marshall and Felt Superbad About It) Breaking  Wind címmel tervez vígjátékot készíteni Edwardékról.

2011 augusztus 28, vasárnap

The Vampire Diaries: 3.01 - The Birthday - Hivatalos epizódismertető

Nemsokára startol a The Vampire Diaries (Vámpírnaplók) a 3. évada, azaz már csak 18 napot kell várni a premierre. Pacsi jár a The CW-nek, hogy berendelte a következő etapot, s reméljük (nagy rá az esély!), hogy negyedik szezon is lesz.

EZ AZ ÉN BULIM - Elena 18. születésnapjának reggelén Caroline eléggé elfoglalt azzal, hogy titokban partit szervezzen barátnőjének, eközben Elena nyomoz eltűnt szerelme, Stefan után. Damon is kutakodik öccse után, de próbálja Elena-t megóvni a veszélytől, s nem felhívni magukra Klaus figyelmét. Eközben Stefan és Klaus egy bizonyos vérfarkast, Ray Sutton-t keresik. Most, hogy már Matt-tel együtt a Mystic Grill-ben dolgozik, Jeremy próbálja megérteni, miért látja a halott Vicki-t és Anna-t, azóta, hogy Bonnie visszahozta őt az életbe. Alaric próbál felügyelni a teljesen elárvult Gilbert gyerekekre, de Jenna halála őt is nagyon megviseli. Végül, Caroline és Tyler egy új és váratlan kihívással néz szembe.

2011 augusztus 28, vasárnap

Sons of Anarchy - Bővített 4. évados promó

Jöjjön most a Sons of Anarchy (Kemény motorosok) című sorozat 4. évadának bővített előzetese. A sorozat 2008-ban indult. Az egyik főszereplője nem más, mint Ron Perlman, aki a vörös Pokolfajzatot, Hellboyt alakította a nagyvásznon.

2011 augusztus 28, vasárnap

The Closer: 7.10 - Fresh Pursuit - Promócionális képek

Hoztam most 4 db promócionális képet a The Closer (A főnök) című sorozat 7. évadának 10. részéből. A sorozat az RTL Klubon fut idehaza, péntek esténként, a The Vampire Diaries (Vámpírnaplók) után.

Tovább»

2011 augusztus 28, vasárnap

Rio - Hamarosan jön a Blu-ray változat!

Azúr repül, s hozza nekünk a Rio Blu-ray változatát 2011. augusztus 31-én, de ha ez nem lenne elég, az Intercom jóvoltából a Rio Blu-ray 3D verziót is megvásárolhatjuk. Egyébként az Intercom kiadta az augusztusi listát, hogy milyen filmek érkeznek Blu-rayben. Most már annyira nem aktuális, hiszen a nyár végén járunk, s mindjárt vége a hónapnak, de lehet a filmek közül válogatni. Aki kedvet kapott valamelyikhez, nyugodtan vegye meg Blu-ray változatát (persze ahhoz Blu-ray lejátszó is kell).


2011. augusztus 10.
A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles)
A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles)   FÉMDOBOZ (Steelbook)
Arizonai ördögfióka (Raising Arizona)

2011. augusztus 24.
Reflektorfény (Country Strong) 
Az elnök különgépe (Air Force One)
Az utolsó esély (Crimson Tide)
Kutyahideg (Eight Below)
A tűz óceánja (Hidalgo)

2011. augusztus 31.
Rio (Rio)
Rio 3D (Rio 3D)   BLU-RAY 3D KIADÁS!

2011 augusztus 27, szombat

Castle - 4. évad - Promó - One Boy, One Girl

Az biztos, hogy nagyon ütős lesz a Castle 4. évadának nyitánya, melynek 3. szezonja valószínűleg a videóban látott cliffhangerrel fejeződött be. Nem nézem a sorozatot, azért gondolom, hogy az előző etap így ért véget.

2011 augusztus 27, szombat

Poszterek (2): Castle

Máris feldobták a netre a Castle 4. évadának első hivatalos poszterét, mely ugyan régies stílusú, de nagyon mutatós. Tessék csekkolni! IDE kattintva meg is nézhetitek nagyobb méretben a posztert.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás